Posts Tagged ‘tanulás’

A csapda


2014
12.21

Nagyon sokan esnek abba a jellegzetes hibába (csapdába), ami tulajdonképpen egy paradoxon, hogy a sikerek elérésének útját úgy tervezik: „majd ha már keresek a munkával, akkor költök belőle a képzésemre is.” Ez egy nagyon nagy hiba, hiszen ahhoz, hogy bevételed legyen, tudásra van szükség. Ha te azt az elvet vallod, hogy majd, ha keresek vele, akkor sosem lesz lehetőséged megízlelni a siker ízét!

csapda

Csapda – internetes munka blog

Akkor van egyáltalán megoldás? Természetesen van. Szükséges beruházni a saját sikeredbe olyan minimális mértékben, hogy el tudj indulni. Ezt, ha számszerűsíteni szeretném, akkor azt kell mondanom, hogy kb. havi néhány ezer forintról beszélek. DE EZ CSAK A KEZDET!!!

Később többet és többet kell áldoznod a tudásod növelésére, hogy egyre tovább fejleszthesd a tudásod, persze akkor már a bevételeidből és nem zsebből. Mi a tanulság ebből az állításból? Az, hogy pénzt KELL keresned ahhoz, hogy fejlődni tudj!

„Aki nem hajlandó megfizetni a tudás árát, nem számol a tudatlanság költségeivel.” Ezt az idézetet biztos vagyok benne, hogy már többször is hallottad, de lehet, hogy a jelentését még nem értetted meg. Nagyon jól érzékelteti, hogy ha nem áldozol a tudás megszerzésére, sokkal többet veszítesz, tehát érdemes és szükséges erre pénzt költeni. Ez bizony egy csapda, amibe igencsak könnyű beleesni annak, aki nem fogja fel ennek a jelentőségét és szükségességét.

Még több oldalon keresztül elemezhetném, ragozhatnám ennek a fontosságát, de azt gondolom (és ki is mondom), hogy aki ennyiből nem értette meg vagy nem ért vele egyet, annak hiába írom le újra és újra, nem fogja megtenni nem lesz eredményes. Ám ez legyen az ő problémája, én ezt a cikket azoknak szántam, akik akarják a sikert és hajlandóak áldozni rá, hajlandóak tenni érte.

Ha te ezek közé sorolod magad, akkor javaslom, máris nézz körül, hogy a szakmádban hol és hogyan tudsz jobbá, többé válni, ezáltal kiemelkedni az átlagosból! Biztos vagyok benne, hogy fogsz találni olyan képzési lehetőséget, ami elindíthat téged a siker útján és növekedésnek indulhat a jövedelmed, ezáltal újabb és az újabb képzések felhasználásával egyre jobb és jobb lehetsz. Ehhez kívánok neked sok sikert és kitartást!

Tarr Sándor GDI Top Leader

weboldalam
facebook profilom
facebook üzleti oldalam
youtube csatornám
linkdin profilom
twitter profilom

U. I.:

Nem szokásom és nincs szándékomban senkit elcsábítani a saját hálózatából, de ha te még nem kötelezted el magad egy cég mellett sem, akkor közlöm veled, hogy vezetőket keresek a hálózatomba. 1999. óta legálisan működő cégről van szó, ahol te is sikeres lehetsz. Keress meg elérhetőségeimen és segítek neked is sikeressé válnod! Vagy kattints ide!

Olvasd el a többi cikket is ezen az oldalon! Az ‘Archivum” menüben találod havi bontásban. Pédául ezt itt! Kíváncsian várom a véleményedet, hozzászólásodat a cikkhez. (Fent a cím mellett jobbra a “Comments” gombra kattintva tudsz hozzászólni.)

Ha úgy érzed hasznos volt az információ, kérlek oszd meg az oldalt a közösségi oldalakon ismerőseiddel! (Jobb oldalt a képernyő szélén találod)

Te is kellesz hozzá


2014
04.06

A legtöbben azért fognak bele hálózatépítésbe, MLM üzletbe, mert nem szeretnének sokat dolgozni, nem szeretnék, ha másoktól függenének, nem szeretnék, ha kevés pénzből kellene megélniük. Ez teljesen rendjén is van, hiszen vannak vágyaink, álmaink és ezeket szeretnénk, ha megvalósulnának. A hiba általában ott van, hogy annak ellenére, hogy tudták, vállalták, hogy ezekért a vágyaikért tenni kell, nem hajlandóak megtenni a szükséges dolgokat, nem hajlandóak áldozatokat hozni.

MLM együtt  Internetes otthoni munka

Ezek nem csak nagy szavak, mert valóban áldozni kell azért, hogy valósággá váljanak az álmok. Nem csak időt, munkát, tanulást kell beletenni, hanem magadat is! Sokszor tapasztalom, hogy egy-egy munkatárs pl. a toborzást egy e-maillel szeretné elintézni, a szponzorálást oktató anyagok továbbításával szeretné letudni, a problémamegoldást a szponzorokra passzolva szeretné elhárítani magáról.

 

Sokszor hangzik el a hálózatépítésben, hogy vezetővé kell válnod. Arra senki nem gondol, hogy ennek mi a menete, hogyan is történik a vezetővé válás. Szerinted azzal, hogy elmész a boltba és veszel egy KRESZ könyvet, már tudsz autót vezetni? Szerinted azzal, hogy csatlakozol egy MLM rendszerbe, már vezetővé váltál, már profi hálózatépítő vagy?

 

Sajnos ez nem így megy. A toborzás végzésénél bizony fel kell hívnod az érdeklődőt, beszélned kell vele, be kell mutatnod magad is nem csak az üzletet, el kell fogadtatnod magad is, nem csak az üzletet. TE is kellesz hozzá! A munkatársak képzése nem csak abból áll, hogy képzési anyagokat küldök neki, hanem a gyakorlatban elmagyarázom, megmutatom neki, együtt dolgozom vele. TE is kellesz hozzá! Ha a munkatársaim segítséget kérnek valamilyen ügyben, nem átpasszolom a szponzoromhoz, hanem együtt megkeressük a megoldást a munkatárssal és közösen oldjuk meg a problémát. TE is kellesz hozzá!

 

Aztán, amikor már a munkatársak önállóan képesek elvégezni a munkájukat, már lesznek közöttük megfelelő számban gyakorlott hálózatépítők, akkor, de sajnos csakis akkor megteheted majd, hogy lazíts, hogy más oldja meg a problémákat, nélküled is működni fog az üzleted. Miért? Mert közben vezetőket képeztél ki, akik már önállóan is képesek működtetni a saját üzletüket. De addig TE is kellesz hozzá!

Adott egy üzleti lehetőség, adott egy jó marketing, adott minden, amivel boldog lehetsz, de még nem teljes a lánc. Adnod kell magadat is hozzá, hogy számodra ez lehessen a megoldás. E bizony rendszeres, kitartó napi munkát jelent egészen addig, míg fel nem építed önjáróvá az üzleted. Ha erre nem vagy képes, akkor sajnos sohasem leszel szabad és sohasem élsz boldogan. Maradnak az álmok és a gondok. Tedd meg a szükséges lépéseket, de ne feledd, TE is kellesz hozzá!

 

Írta: Tarr Sándor GDI Top Leader

Ezt a cikket bárki felhasználhatja a honlapján vagy a blogján – egy feltétel mellett – abban az esetben, ha szerzőként feltünteti a nevemet!

Nem szokásom és nincs szándékomban senkit elcsábítani a saját hálózatából, de ha te még nem kötelezted el magad egy cég mellett sem, akkor közlöm veled, hogy vezetőket keresek a hálózatomba. 1999. óta legálisan működő cégről van szó, ahol te is sikeres lehetsz. Keress meg elérhetőségeimen és segítek neked is sikeressé válnod!

Olvasd el a többi cikket is ezen az oldalon! Az ‘Archivum” menüben találod havi bontásban. Kíváncsian várom a véleményedet, hozzászólásodat a cikkhez. (Fent a cím mellett jobbra a “Comments” gombra kattintva tudsz hozzászólni.)

Ha úgy érzed hasznos volt az információ, kérlek oszd meg az oldalt a közösségi oldalakon ismerőseiddel!

Vedd komolyan


2014
01.16

Sokszor és sok helyen hallottam már ezt a kijelentést, amikor az MLM üzlet eredményességéről volt szó. Ez valóban fontos és szükséges a sikerek eléréséhez, de hogyan kell ezt érteni? Mit jelent az, hogy vegyem komolyan? OK én komolyan veszem, de mégsem tapasztalom azt, hogy eredményesebb lennék –mondhatod most erre. Mit kell tennem ahhoz, hogy azt mondhassam, én elég komolyan veszem és ezért nekem működik is?

Nézzük sorjában! Mit is tanítanak nekünk az MLM-ben? Tanuld meg jól, mit kell tenned, csináld szorgalmasan, kitartóan és fordíts rá elegendő időt! Részedről ezek rendben vannak? Tudsz mindent elméletben a cégről, a marketingtervről, a munkáról? Elegendő időt fordítasz rá? Csinálod rendszeresen, kitartóan akkor is, amikor úgy érzed, hogy nem megy? Nem? Akkor már láthatod is hol kell változtatnod a hozzáállásodon. Igen a válaszod? Akkor lehet, hogy nem jó helyen vagy. Sajnos nem minden ajánlat működő és korrekt.

 

Mit csinál az a hálózatépítő, aki komolyan veszi és működik is neki? Meggondolja alaposan és utána néz mibe fog bele és mibe nem. Szorgalmasan tanulja, hogyan és mit kell tennie a sikerért, önállóan keresi a tanulási lehetőségeket, hogy minél jobban elsajátíthassa a szakmát. Nem sajnálja az időt sem a tanulástól, sem a munkától, beleteszi a szükséges időt. Szoros kapcsolatot tart a szponzoraival, mindig kikéri a tanácsukat és meg is fogadja azokat. Ügyel a másolódásra saját és a munkatársaival kapcsolatban. Betartja és betartatja a lépéseket munkavégzés közben. Nem hagyja magát elcsábítani mindenféle ajánlatok esetén, az-az lojális a cégével szemben. Elszánt, eltökélt és határozott jellem. Szívesen, meggyőződéssel és jó szándékkal végzi a munkáját.

Mégis sok esetben tapasztalom, hogy nem teszi bele az időt, nem tudja az alapvető dolgokat sem, nem keresi a szponzorait, halogatja a tennivalókat, belefog mindenbe, amit ajánlanak neki és közben panaszkodik, hogy nem megy. Egyáltalán minek fog bele az ilyen? Mert folyamatosan kapja az olyan ajánlatokat, hogy semmit nem kell csinálni, fizetni, hálózatot építeni és mégis egy-két hónap múlva már milliókat fog keresni és ezeket sajnos el is hiszi. Naiv, nem jár utána dolgoknak, nem hasonlítja össze más ajánlatokkal és mástól várja, hogy megoldják az ő gondjait. TE hova tartozol? TE komolyan gondolod? Vagy TE is hiszel a mesékben? Nem? Akkor tudod mi a dolgod. Még mindig ezt olvasgatod ahelyett, hogy építenéd az üzleted? Hajrá! Találkozunk a csúcson.

 

Írta: Tarr Sándor GDI Top Leader

 

Ezt a cikket bárki felhasználhatja a honlapján vagy a blogján – egy feltétel mellett – abban az esetben, ha szerzőként feltünteti a nevemet!

Nem szokásom és nincs szándékomban senkit elcsábítani a saját hálózatából, de ha te még nem kötelezted el magad egy cég mellett sem, akkor közlöm veled, hogy vezetőket keresek a hálózatomba. 1999. óta legálisan működő cégről van szó, ahol te is sikeres lehetsz. Keress meg elérhetőségeimen és segítek neked is sikeressé válnod!

Olvasd el a többi cikket is ezen az oldalon! Az ‘Archivum" menüben találod havi bontásban. Kíváncsian várom a véleményedet, hozzászólásodat a cikkhez. (Fent a cím mellett jobbra a "Comments" gombra kattintva tudsz hozzászólni.)

Ha úgy érzed hasznos volt az információ, kérlek oszd meg az oldalt a közösségi oldalakon ismerőseiddel!

Győzd le önmagad


2013
08.11

Az MLM -es munkáknak van egy nagy hátránya, hogy nincs főnököd. Nem, nem írtam el, ez sajnos tényleg hátrány a többség számára. Ugyanis nincs az a kényszerítő erő, ami egy hagyományos munkahelyen arra kényszerít téged, hogy akkor is elvégezd a munkád, ha nincs kedved hozzá. Félsz a letolástól, a főnök haragjától, a kirúgástól, fizetésmegvonástól, stb.

 A Főnök Internetes munka blog

Ezzel ellentétben „sajnos” az MLM-ben nincs főnököd, akitől tartanál, nem fog kirúgni senki, nem fog letolni senki. Ellenben a fizetésedet azt megvonják itt is! Hogyan? Te vonod meg saját magadtól azzal, hogy nem végzed el a munkád. Jutalékos rendszerben fizetnek az MLM üzletek, tehát ha nincs teljesítmény, nincs pénz. Vagyis ha nem dolgozol, te magad vonod meg magadtól a fizetésedet!

 

Az a jó hírem, hogy erre van megoldás. Az a neve, hogy „munkaterv”. Ha vannak kitűzött, határozott céljaid, akkor tudsz készíteni munkatervet ezek megvalósításához időpontokhoz kötve, időszakokra lebontva. Ha rendelkezel ilyennel, elegendő csupán arra kényszerítened saját magadat, hogy elvégezd ezeket a napi feladatokat, amiket kitűztél magadnak. Győzd le magad és vedd rá a „beosztottadat”, hogy megcsinálja, amit kell!

 

Ennyi önfegyelemre mindenképpen szükség van az MLM munkához, ellenkező esetben nem teljesítesz, nem jön a pénz és abba fogod hagyni. Akkor is így van, ha most nem így gondolod. Nem tart vissza senki, nem kell tartanod senkitől és semmilyen kockázata nincs annak, hogy bármikor abbahagyd.

 

De tényleg nincs semmilyen kockázata a kilépésnek? De bizony van! Fel kell adnod egy lehetőséget, amivel megoldhattad volna az életedet véglegesen, megszűnhettek volna az anyagi problémáid, egy elismert, sikeres emberré válhattál volna, felnéztek volna rád sokan. Folyamatosan növekvő jövedelmed lehetne. Mi ez ha nem kockázat? Mindezt elveszítheted, ha leállsz, ha abbahagyod és kilépsz. Mindent elveszíthetsz egy ilyen rossz döntéssel, tehát a feladat: Győzd le önmagad! Ne csak győzd le, hanem győzd meg önmagad!

Sehol a világon nem lehet komoly jövedelmeket szerezni tanulás, önfejlesztés és megfelelő mennyiségű, rendszeres munka nélkül. Ezt aranyszabályként tartsd szem előtt mielőtt eldöntenéd, hogy abbahagyod! Sok kitartást és komoly sikereket kívánok neked ehhez!

 

Írta: Tarr Sándor aktív hálózatépítő

 

 

Ezt a cikket bárki felhasználhatja a honlapján vagy a blogján – egy feltétel mellett – abban az esetben, ha szerzőként feltünteti a nevemet!

Nem szokásom és nincs szándékomban senkit elcsábítani a saját hálózatából, de ha te még nem kötelezted el magad egy cég mellett sem, akkor közlöm veled, hogy vezetőket keresek a hálózatomba. 1999. óta legálisan működő cégről van szó, ahol te is sikeres lehetsz. Keress meg elérhetőségeimen és segítek neked is sikeressé válnod!

Ha úgy érzed hasznos volt az információ, kérlek lájkold az oldalt és oszd meg másokkal is! Olvasd el a többi cikket is ezen az oldalon! Az ‘Archivum" menüben találod havi bontásban. Kíváncsian várom a véleményedet, hozzászólásodat a cikkhez.

 

Abbahagyom kilépek


2013
07.13

A munkatársaimat szeretném megnyugtatni mindjárt az eljén, hogy nem rólam van szó, hanem úgy általában az MLM-el "próbálkozók"-ról. Az elmúlt 14 év alatt -amióta Network Marketing-el foglalkozom-, sajnos nagyon sokszor láttam és hallottam a címben szereplő mondatot. Még többször nem is hallottam (nem vállalta a döntését), csak azt tapasztaltam, hogy leállt, abbahagyta, kilépett a munkatárs.

Ez egy komoly kockázati tényező az MLM-ben, mert igazából semmilyen veszélye, kockázata nincs a hálózatépítő számára, ha úgy döntene, hogy kilép. Éppen ezért olyan nagymértékű a fluktuáció a hálózatépítésben, és  sajnos ezért (is) terjednek olyan pletykák az MLM-ről, hálózatépítésről, hogy nem működik. Persze a pletyka terjesztője azt már nem teszi hozzá, hogy ő megtett-e minden tőle telhetőt a siker érdekében vagy csak a többséghez hasonlóan csatlakozott egy rendszerhez, "próbálkozott", majd várta a sültgalambot, végül feladta.

Feladom kilépek MLM internetes munka

Sajnos emberi jellemvonás, hogy ha valami nem megy könnyen, elsőre, akkor meghátrálunk, kilépünk, abbahagyjuk. Pedig ha racionálisan végig gondoljuk ezeknek a rendszereknek a működését, meghallgatjuk néhány sikeres ember történetét, akkor rájöhetünk, hogy egyik sem egy csettintésre érte el a hőn áhított sikert. Igen keményen megdolgozott érte, változnia, változtatnia, tanulnia kellett, és kitartó, rendszeres munkával tudta elérni ezeket az eredményeket.

Neked nem tudom megfordult-e már a fejedben, hogy abbahagyod, ha igen mérlegelted-e azt, hogy mennyire tettél meg maximálisan minden tőled telhetőt a sikerért? Tisztában vagy-e azzal, hogy csak tanulással, kitartással, rendszeres munkával érheted el a kitűzött céljaidat, amihez persze idő kell? Ha igen, akkor mennyire vagy kitartó, mennyire erős az akaratod ahhoz, hogy ne hátrálj meg a nehézségek elől? Sokszor hallottam már azt az aranyigazságot, hogy "A sikeres embert a sikertelentől csupán csak egy dolog különbözteti meg, hogy ő nem adja fel!" Ez a kijelentés szóról szóra igaz, ezt én is igazolni tudom.

Az elmúlt években voltam én is sokszor olyan helyzetben, hogy felmerült a gondolata annak, feladom, abbahagyom. Ám tudom nagyon jól, hogy nem ez a megoldás, hanem a kitartás, tanulás, és a munka folytatása. Így szerencsére át tudtam vészelni az ilyen időszakokat és elérni ezeket az eredményeket. Én sem vagyok semmilyen különös tehetséggel megáldva, nincs (nem volt) semmilyen különleges képzettségem, amikor belefogtam ebbe a fajta munkába.

Viszont mindig is szívesen csináltam, nem félek a változásoktól, szívesen segítek az embereknek, hajlandó vagyok megtanulni azt ami a sikerhez elvezet. Azt hiszem ez a titka annak, hogy idáig eljutottam, és nem adtam fel, mint sokan mások. Nálam is voltak (vannak) olyan időszakok, alkalmak, amikor valami nem úgy történik, nem úgy megy mint szeretném. Ekkor én sosem arra gondolok, hogy ez nem működik, hagyjuk abba, hanem mindig a megoldáson morfondírozok és előbb-utóbb meg is találom mindig a megoldást.

Nem lehet mindig csak meghátrálni, menekülni a gondok, problémák elől, hiszen gondok, problémák mindig is voltak, vannak és lesznek! Ha te nem akarsz egész életedben menekülni a gondok elől, akkor itt az ideje, hogy elszánd magad arra, nem fogok meghátrálni, nem fogom abbahagyni! Megoldom a problémákat! Képes vagyok rá! Mert jó, ha tudod, képes vagy rá. Csak a fejedben rendet kell tenni és elszánni magad, ennyi az egész. A többi jó hozzáállással jönni fog.

Tudjál róla, hogy te is ugyanolyan sikeres lehetsz, mint bármelyik ismert sikeres hálózatépítő! Csupán neked is végig kell járnod azt az utat, amit ő! Ebben a szponzoraid a segítségedre lesznek, ha kéred és elfogadod a segítségüket. Megsúgom, nélkülük nagyon nehéz lesz! Végső megállapítás: minden csak rajtad múlik! Légy te is sikeres!

Írta: Tarr Sándor aktív hálózatépítő

 

 

Ezt a cikket bárki felhasználhatja a honlapján vagy a blogján – egy feltétel mellett – abban az esetben, ha szerzőként feltünteti a nevemet!

Nem szokásom és nincs szándékomban senkit elcsábítani a saját hálózatából, de ha te még nem kötelezted el magad egy cég mellett sem, akkor közlöm veled, hogy vezetőket keresek a hálózatomba. 1999. óta legálisan működő cégről van szó, ahol te is sikeres lehetsz. Keress meg elérhetőségeimen és segítek neked is sikeressé válnod!

Ha úgy érzed hasznos volt az információ, kérlek lájkold az oldalt és oszd meg másokkal is! Olvasd el a többi cikket is ezen az oldalon! Az ‘Archivum" menüben találod havi bontásban. Kíváncsian várom a véleményedet, hozzászólásodat a cikkhez.

Hogy is mondjam?


2013
05.18

Az MLM üzletek szerves része a kommunikáció, ezt mindenki tudja. Azt viszont sokan nem, hogy egy félreértett szó vagy mondat mekkora károkat tud okozni a hálózatépítésben. Rendkívül lényeges hogyan fogalmazol, milyen szavakat használsz, mennyire egyértelmű amit írsz vagy mondasz.

 

Sok esetet tudnék sorolni, amikor egy félreértés miatt nem indult el a munkatárs vagy leállt. Elhangzik sokszor a különféle képzéseken, hogy a hálózatépítés egy szakma, de mégis sokan (nagyon helytelenül) ezt félvállról veszik. Egy szakmát márpedig meg KELL tanulni, ha jól akarod végezni a munkád. Ez idő, energia ráfordítással, tanulással jár. Sokan ezt az árat nem hajlandóak megfizetni, ezért egy idő után abbahagyják, kiesnek a rendszerből. Te valószínűleg nem ezek közé az emberek közé tartozol, hiszen most is egy oktató cikket olvasol saját épülésedre.

 

A munkatársaid között viszont biztos, hogy vannak ilyenek. Sajnos az emberek többsége lusta, sajnálja az időt, fáradságot a fogások, módszerek elsajátítására. Ugyanez a helyzet a helyes kommunikációval is. Megfontolatlanul írnak, beszélnek olyan fogalmazással, ami félreérthető. Te ne kövesd el ezt a hibát, gondold át, amit írni, mondani akarsz a munkatársaidnak, hogy biztosan ők is ugyanarra gondoljanak az adott témával kapcsolatban, mint te!

 

Minél egyszerűbben, közérthetőbben, esetleg többféleképpen fogalmazol, annál nagyobb az esélyed, hogy nem fognak félreérteni. Ennek az elsajátítása odafigyeléssel és sok gyakorlással érhető csak el. Képezd magad ezen a téren is, hiszen saját és munkatársaid sikere múlik rajta! Az ilyen ehhez hasonló nüánszok (mozzanatok, apróságok) jelentik a sikeredet vagy sikertelenségedet, ezért figyelj ezekre és válj profivá ezen a téren is! Sok sikert hozzá!

Külön szeretném felhívni a figyelmedet a videóban elhangzó információkra!

 

Ha úgy érzed hasznos volt az információ, kérlek lájkold az oldalt és oszd meg másokkal is! Olvasd el a többi cikket is ezen az oldalon! Az ‘Archivum" menüben találod havi bontásban. Kíváncsian várom a véleményedet, hozzászólásodat a cikkhez.

Írta: Tarr Sándor aktív hálózatépítő

 

Ezt a cikket bárki felhasználhatja a honlapján vagy a blogján – egy feltétel mellett – abban az esetben, ha szerzőként feltünteti a nevemet!