Naponta 12 cselekedet, a sikered érdekében

2012
04.04

(Jerry "Rhino" CLARK cikke alapján)
Az alábbi 12 tevékenység naponta rendszeres elvégzése ajánlott a következő 30 nap folyamán: Szellemi fejlődésed érdekében: Rekeszd ki a negatív gondolatokat az életedből!

1. Olvass legalább 15 percen keresztül bármilyen lelkesítő, és energiát adó könyvből! A kulcsszavak: lelkesítő és energiát adó. A Győzikéről és Anettkáról szóló könyvek nem számítanak ezek közé, ugyancsak nem ide tartozik a boltokban kapható regények és elbeszélések döntő többsége… Tudtad-e azt, hogy az emberi viselkedést tanulmányozó kutatók – az USA-ban – megállapították, hogy a középiskolát végzettek 58%-a már soha életében nem olvas el teljesen (az elejétől a végéig) egyetlen könyvet sem. A lakosság 78%-a az elmúlt 5 évben egyszer sem járt könyvesboltban. A gyerekek általában csupán a szabadidejük kevesebb, mint 1 %-át töltik olvasással, és annak közel 54%-át pedig, televízió/számítógép előtti üléssel (akár, csupán azt nézve, vagy valamilyen video játékot játszva). A hazai statisztikák minden bizonnyal ennél jobb adatokat tartalmazhatnak, de a trend így is lehangoló. Az imént a televíziózás is megemlítésre került. Erről fog szólni majd a következő pont… Egyszerűen kapcsold ki!

2. Ez az! Mindazok számára, akik szeretnék valamire vinni az életben legjobban teszik, ha kikapcsolják a TV készüléküket… Várj csak… mielőtt megharagudnál rám, hadd pontosítsam… Amennyiben az MLM céged műholdas távoktató rendszert üzemeltet, hogy tájékoztasson a legfrissebb információkról természetesen azt néz meg rendszeresen. Azt javaslom csupán, hogy a különféle Tv sorozat nézésétől tarts távol magad, és leginkább a TV hiradóktól! Az Isten szerelmére, ne nézd a híradókat! Ha esetleg lemaradnál valamiről, azt bárkitől megkérdezheted. Hidd el nekem, ha valami igazán lényeges dolog történik ahhoz, hogy értesülj róla nem szükséges a TV-t nézned… Valaki az ismerőseid közül úgyis felhív majd telefonon és idejében tájékoztatni fog. Akkor most térjünk a következő pontra!

3. Hallgass hangfelvételeket (kazetta, CD, DVD)! Olyanokat, amelyekből tanulhatsz, és energiát meríthetsz. Ez azt is jelenti, hogy autóvezetés közben kapcsold ki a rádiót, és a locsi-fecsi műsorok helyett, hallgass egy személyiségfejlesztő kazettát, vagy CD-t. Alakítsd a kocsidat át egy kerekeken guruló egyetemmé!

4. Ne olvasd a napilapokat! Az újságok kiadói nagyon jól tudják – a TV szerkesztőkkel együtt – hogy a negatív hírek a legjobban eladható "portékák". Nem véletlen, hogy az újságok címlapjain leggyakrabban velük találkozol. Gondolkozz el egy kicsit, és kíméld meg Önmagadat ettől az "igénybevételtől"!

5. Olvasd el a célkitűzéseidet és a lelkesítő idézeteidet! Tisztázd egyértelműen Önmagad számára, hogy mit akarsz elérni az életedben, és naponta erősítsd meg az elhatározásodat!

6. Szakítsd meg, vagy csökkentsd a minimálisra a negatív emberekhez fűződő kapcsolataidat! Emlékszem Les Brown egyszer azt mondta, hogy vannak mérgező emberi kapcsolatok és vannak bennünket tápláló emberi kapcsolatok. A mérgező kapcsolatok rendkívül károsak, akár az összes energiánkat is leszívhatják. Mivel az energia szintünkkel kapcsolatos téma került most szóba, mindjárt erre vonatkozó pontok fognak majd következni. Nézzük meg akkor, milyen segítségre számíthatunk ezen a területen. Fizikai fejlődésed érdekében:

7. Sportolj! Csinálj valamit rendszeresen. Gyalogolj, használd a lépcsőket, ahol csak lehet. Parkolj az autóddal távolabb a helyszíntől, mint eddig szoktál! Járj el egy fitness klubba, stb.!

8. Igyál elegendő folyadékot – lehetőleg ásványvizet! Naponta legalább 8 alkalommal egy 2,5 dl-es pohárral. Meg fogsz lepődni, hogy milyen jótékony hatást fog mindez gyakorolni a szervezetedre, csupán ha több vizet fogyasztasz az eddig megszokottnál. Vállalkozásod fejlesztése érdekében:

9. Fogyaszd naponta a termékeidet! Legyél Önmagad legjobb ügyfele és részesülj minden nap a termékeid által biztosított előnyökből és élvezetekből. Ne reméld azt, hogy a csoportodból bárki ezt fogja tenni, ha Te nem ezt teszed.

10. Bővítsd folyamatosan új nevekkel a névlistádat! Minden nap beszélgetned kell különféle emberekkel. Felejtsd el, hogy agitálnád őket a termékeid megvásárlására, vagy a Hozzád történő belépésre. Egyszerűen csak koncentrál új barátságok létesítésére!

11. Tájékoztass másokat az üzleti lehetőségedről, és rendszeresen végezz utánkövetést (ügyfélgondozást)!

12. Mondj el egy pozitív történetet, vagy egy bátorító szót valakinek a csoportod (alsó vonaladban lévő) tagjai közül, vagy a Tégedet támogató személyeknek (felső vonalad tagjai)! Minden nap valami pozitív dolgot említs meg nekik. Mutasd ki a tiszteletedet irántuk, az elismerésedet, a helyeslésedet, egyetértésedet és így tovább… Mindezt megteheted egy üdvözlőlappal, egy levéllel, egy fax-al, telefonhívással, SMS-sel, vagy e-maillel.

Akkor most pedig – jutalomként – következzen a RÁADÁS TIPP:

13. Szakíts időt a gondolkodásra! Legalább 15 – 30 percet minden nap. Szervezd úgy a dolgaidat, hogy minden figyelemelvonó és zavaró körülményt kizárva elvonulhass egy csendes sarokba és kapcsold ki Magad! Meditálj! Vegyél egy relaxációs meleg fürdőt, igyekezz bátorságot meríteni, bocsáss meg valakinek, keress ki egy bölcs idézetet! Mondj köszönetet, adj hálát valamiért. Nevezd ezt az időt bárminek, aminek csak akarod. A lényeg, hogy olyan dolgokra összpontosíts, amik fontosak a fejlődésed szempontjából. Koncentrálj pozitív dolgokra azért, mert amire gyakran összpontosít és gondol az ember, abból többel fog rendelkezni az életében. Nos, ennyi lett volna az egy tucatnyi sikertippem.

A múltkoriban -mondja Jerry- elmeséltem az egyik olyan MLM-ező srácnak ezeket a pontokat, aki már nagyon szerette volna megnövelni a havonta kapott csekkjein lévő összeget. Meghallgatva engem, a következőket mondta: " Jerry, mindez remekül hangzik, és elhiszem, hogy működik is, csak az a baj nálam, hogy én nem szeretek olvasni." Jerry a következőket válaszolta az illetőnek: Hol beszéltem én arról, hogy Neked szeretned kell az olvasást? Én semmi ilyent nem mondtam. Azt sem hiszem, hogy a céged kézikönyvében ez van leírva, sőt a szponzoraid sem valószínű, hogy ezt tanácsolták Neked. Nem kell szeretned az olvasást! Ez nem kötelező, csupán választható dolog. Egyszerűen olvasnod kell! Valójában egyik dolgot sem kell szeretned, amiket említettem. Mindig tartsd a fejedben, hogy az nem feltétel, hogy kedveld ezeket a dolgokat, csupán meg kell őket csinálnod! Ha a következő 30 napon keresztül rendszeresen elvégzed az említett tevékenységeket, akkor új szokásokra teszel szert. Olyan szokásokra, amelyek segítenek majd Neked megszerezni mindazt, amit az életben el akarsz érni. És most akkor, következzen egy bölcsesség: "Előbb mi alakítjuk ki a szokásainkat, majd ezt követően pedig, a szokásaink alakítanak bennünket…" Emlékeztető: Nem szükséges kedvelned ezeket a dolgokat ahhoz, hogy sikeres legyél, egyszerűen csak meg kell őket csinálnod! – ilyen egyszerű az egész…

"Ha megteszed ma, amit mások nem tennének meg – holnap úgy élhetsz, ahogy mások nem élhetnek!" (Hans és Éva NUSSHOLD)

Üdvözlettel: Kajárik Béla "a másként gonodlkodó MLM-ező"

One Response to “Naponta 12 cselekedet, a sikered érdekében”

  1. Teljesen egyetértek.

Vélemény, hozzászólás, Kérdés

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.