Magamról

2014
12.07

tarr2011forditaspixelA nevem Tarr Sándor, és 1998. óta foglalkozom intenzíven Network Marketing, internetes otthoni munkák, illetve MLM rendszerű üzletekkel. Több ilyen munkát, lehetőséget kipróbáltam, dolgoztam benne. 1998-2005-ig aktívan dolgoztam (hálózatot építettem, termékeket forgalmaztam) a Forever Living-ben (FLP), majd 3 évig az Aloex cégnél tettem ugyanezt. Kiváló cégek voltak, kiváló termékekkel, de valamiért nem akart megtalálni az az átütő siker, amire vártam.

Persze ez idő alatt is (a mai napig így van), folyamatosan képzem magam ebben a szakmában. 2008. október végén találtam  rá a jelenlegi cégemre, amit úgy hívnak, hogy Global Domains International (GDI).  Azóta ezzel az internetes otthoni munkával foglalkozom, mert megfelelő jövedelmet biztosít a számomra. Miért vagyok biztos benne, hogy Te is meg tudod csinálni? Mert ahol tevékenykedtem, sikerült elég magas szinteket elérnem, de mindegyiknél azt éreztem, hogy valami nem optimális. Itt végre elmondhatom, hogy a jelenleg létező legjobb üzleti lehetőség, amelyben most dolgozom. Itt tudok legtöbbet segíteni azoknak, akik ezt igénylik.

Az eltelt évek alatt begyűjtött tudásomra és tapasztalataimra alapozva azt gondolom, neked is megfelelő segítséget tudok adni, meg tudlak tanítani téged is, hogy sikeres és eredményes lehess. Mindig is szívesen segítettem az embereknek ahol csak tudtam, ezt teszem a munkatársaimmal és veled is, ha elfogadod a segítségemet. Valósítsd meg álmaidat, élj szabadon! Változtasd meg az életed most!

Vissza a főoldalra

Vélemény, hozzászólás, Kérdés

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.