Archive for október, 2012

Másolódás


2012
10.31

Hallottad már ezt a kifejezést az MLM-el kapcsolatban? Esetleg tudod is mit jelent? Ha igen akkor jó, de talán olyanok is olvassák ezt a cikket, akik még nincsenek tisztában vele.

 

Nézzük akkor a jelentését! Az MLM-ben vannak különböző, lehetőleg minél egyszerűbb technikák illetve módszerek, amelyek használatával végezzük ezt a munkát. Ezeket tanítjuk meg az új munkatársaknak is, és nekik is ugyanezt kell csinálniuk. Pontosan ugyanazt, a legkisebb változtatás nélkül.

 

Ezt hívjuk másolódásnak. Nagyon fontos, hogy ezen módszerek átadása, megtanulása a lehető legpontosabban ugyanúgy történjen (másolódjon), hiszen ettől függ a sikere a munkatársnak, áttételesen pedig az adott hálózatnak. Bármilyen eltérés, módosítás csak a siker kárára történhet!

 

A másolódás folyamata a következő: Először nekem kell jól és pontosan megtanulnom a technikákat, módszereket, munkafázisokat, majd az én munkatársaimnak ugyanezt megtanítanom. Ügyelve arra, hogy semmilyen változtatás ne történjen e közben. Ha már a munkatárs elsajátította, amit tanítottam neki, akkor meg kell tanítanom arra, hogy ő is ugyanígy, változtatás nélkül tovább tudja adni ezeket a módszereket.

 

Hogy ez miért lényeges? A válasz nagyon egyszerű, szerintem már ki is találtad magadtól. Az MLM üzletekben mindig igyekeznek olyan módszereket alkalmazni, amely a lehető legegyszerűbb, ezért könnyen megtanulható a hétköznapi ember számára is. Ettől válik az adott üzlet nagy lehetőséggé, hiszen csak így tudnak nagy fogyasztói kört, nagy hálózatot felépíteni.

 

Gyakran előfordul új munkatársaknál, amikor már elkezdték a munkát, értik mit kell csinálni, látják a lényegét, hogy ilyenkor ötleteik támadnak, hogy lehetne munkájuk hatékonyságát tovább növelni, vagy nemes egyszerűséggel úgy gondolják, ettől tudnak ők jobb módszert. Ebből szoktak lenni a problémák, mert nincs még hálózatépítő tapasztalatuk, megfelelő emberismeretük, technikai tudásuk és pontosan emiatt nem megfelelő módszereket kezdenek alkalmazni.

 

Aztán egy idő után kiderül, hogy az eredmény nem jön. Ekkor belátják, hogy nem jó módszereket alkalmaztak, és vagy visszatérnek az eredeti tervhez, újrakezdve azt, vagy a könnyebb utat választva nemes egyszerűséggel feladják, abba hagyják. Ha nem látja be, hogy nem a jó dolgokat tette, akkor megmagyarázzák azzal, hogy nem működik. Pedig csak a másolódás törvényét kellett volna betartaniuk és már rég sikeresek lehettek volna.

Ezek miatt az okok miatt nem célszerű a kipróbált, jól működő módszereken változtatni. Persze ez csak addig igaz, amíg te magad nem válsz sikeres, profi hálózatépítővé, termékforgalmazóvá, mert attól kezdve éppen az ellenkezője az igaz! Attól kezdve vigyél bele a munkádba minél több egyéniséget, eredetiséget! De csakis akkor, ha már bizonyítottál, nagy hálózatod van, vagyis profi vagy!

 

Addig is tartsd tiszteletben nálad sokkal tapasztaltabb emberek által kidolgozott módszereket, tartsd be a másolódás törvényét és válj sikeressé! Ismered a mondást: „Járt utat a járatlanért el ne hagyd!”

 

Írta: Tarr Sándor aktív hálózatépítő

 

Ezt a cikket bárki felhasználhatja a honlapján vagy a blogján – egy feltétel mellett – abban az esetben, ha szerzőként feltünteti a nevemet!

Vezetővé válás


2012
10.21

Húúú, ez egy húúzós témakör ugye? Ha te már dolgozol valamilyen MLM rendszerben és vannak munkatársaid (üzlettársaid!), akkor bizonyára gondolkodtál már erről, hogyan is kellene megfelelően irányítani, segíteni ezeket az embereket. Hát bizony ezt is meg kell itt tanulni.

 

Elsősorban az emberismeret, mint készség megszerzése a legfőbb cél. Ha egy megy már valamilyen szinten, akkor lehet tovább lépni a következő lépcsőfokra, az irányítás tudományának elsajátítására. Mindkét tulajdonság alapvetően szükséges ahhoz, hogy jó vezetővé válj.

 

Ha megtanulod kiismerni az embereket, meg tudod találni a hangot egyénre szabottan a munkatársaiddal. Fogod tudni kezelni a problémáikat, megtalálod a megoldást a különböző helyzetekben. Tudni fogod kinek, mikor, mit kell mondani ahhoz, hogy a megfelelő hatást elérd, pl. motiválás, konfliktuskezelés, szemléletalakítás vagy más egyéb témákban. Lehet, hogy egy kicsit ijesztően hangzik, de ha ettől megijedsz, akkor te nem is vagy alkalmas erre a pozícióra.

 

Gondolj arra, hogy az egész életünk egy folyamatos tanulás, csupán ebben az esetben mi határozzuk meg, mit szeretnénk megtanulni. Egyszer egy nagy ember azt mondta, hogy MLM-es vezetőket nem találni kell, hanem nevelni. Logikus is, ha bele gondolsz, hiszen ha valaki rendelkezik ilyen adottságokkal és érdekli az MLM, akkor már biztos, hogy ezt csinálja is. Vagyis kész embereket nem fogsz találni, csupán alkalmas alanyokat.

 

Dave Calvert nagyon jól megfogalmazta ennek a lényegét az alábbi videóban:

Tehát fel kell nőnünk a feladathoz, hogy aztán az üzletünk is növekedésbe kezdjen. Ezek elsajátításában segítségedre lesznek a szponzoraid, mentorod, és önszorgalmúan sok anyagot információt be tudsz szerezni te magad pl. az internetről vagy könyvekből, stb. Ugye ezek után egész más értelmet nyert az a kifejezés, hogy ez is szakma, amit meg kell tanulni. Mostantól azt hiszem másként fogsz az üzletedre gondolni és nem csupán egy pénzkereseti lehetőségként tekintesz rá.

 

Aki csak ennyit lát ebben, az nem is fog sohasem kiemelkedő teljesítményt elérni ebben az üzletben, ezt garantálhatom. Lehet, hogy most néhányan elszomorodnak azok közül, akik ezt elolvassák, de legalább ha meghátrálnak, megspórolnak maguknak és a szponzoruknak is egy csomó munkát és időt. Aki pedig kihívásnak tekinti és komolyan szeretne foglalkozni vele, annak remélhetőleg sikerült egy iránymutatást adni, merre fele kell fejlődnie az üzletében.

 

Végül pedig két nagyon fontos dolgot had említsek, az egyik a legfontosabb tulajdonság, ami ehhez a munkához szükséges, az a KITARTÁS. A másik, hogy megfelelő mértében komolyan kell kezelni, ha eredményt is vársz tőle! Kívánom, hogy válj megfelelő vezetővé és érd el kitűzött céljaidat! Sok sikert!

 

Írta: Tarr Sándor aktív hálózatépítő

 

Ezt a cikket bárki felhasználhatja a honlapján vagy a blogján – egy feltétel mellett – abban az esetben, ha szerzőként feltünteti a nevemet!

Személyes ajánlás


2012
10.13

Az egyik legnehezebben megtanulható, de leghatékonyabb módszer a személyes ajánlás. Azt hiszem, ezt te is elismered ugye? Amikor olyan eseteket hallasz, hogy valaki „megtámadta” az ismerősét, rokonát és megpróbálta lenyomni a torkán az ajánlatát. Ugye hallottál már ilyen esetről? Esetleg veled is megtörtént?

 

Na ezért az első szabály az, hogy közeli ismerősöknek (barát, rokon, szomszéd, stb…) egyáltalán nem, vagy csak akkor teszünk ajánlatot, amikor már sikereket tudtunk elérni az üzletünkben! Sok esetben ilyenkor már nem is kell ajánlani, mert ő jön és érdeklődik, hogy mi ez, mivel foglalkozol, hogyan van ebből pénz és ehhez hasonló kérdésekkel. Ekkor már nyugodtan bemutathatod neki az üzletedet, mert ő kérte az infót, tehát nyitott lesz rá!

 

A különféle módszerek segítségével szerzett ismerősökkel is az a feladatod, hogy ő kérjen információt. Így nyitott lesz az ajánlatodra, hiszen ő kérte az infót. De kanyarodjunk vissza oda, hogyan, milyen módszerekkel tudsz új ismerősöket szerezni! Az internet világában a közösségi oldalak pl. egy nagyon jól használható lehetőség. A listádon lévő (vagy az ő listáján) ismerősök posztjait lehet lájkolni, kommentelni több alkalommal, majd több (!) alkalommal chatelni (üzenetet váltani) az illetővel és fokozatosan, tudatosan a beszélgetéseket az anyagiak, munkalehetőség, szabadidő, nyaralás, új autó, házvásárlás, stb. irányába terelni.

 

Ha idáig eljutottál az új ismerősöddel, akkor már van módod óvatosan, meg-meg pendíteni az ajánlatodat, de csak nagyon kevés infót adva. Persze ügyelve arra, hogy az a kevés infó minél érdeklődésfelkeltőbb legyen. Ilyen módon előbb-utóbb eléred azt, hogy újkeletű ismerősöd kérdezősködni fog az üzletedről. Ekkor tehetsz neki egy olyan ajánlatot, hogy: „Figyelj, lehet, hogy ez neked nem megfelelő megoldás, de nekem sikerült megoldanom vele a gondomat” (ezt vagy azt). Ha érdekel, szívesen megmutatom, mivel foglalkozom. És ha erre pozitív választ kapsz, ekkor (és csak ekkor) átadhatod neki részletekben az információkat ügyelve arra, hogy mindig csak egy kis részét, ezzel fenntartva az érdeklődését, és mert ha sokat adsz egyszerre, akkor elriasztod!

Személyes ismeretségeket is tudsz szerezni jártodban-keltedben. Boltban, hivatalokban, kórházban, illetve minden olyan helyen, ahol sok ember fordul meg és lehetőség van arra, hogy beszédbe elegyedj a környezetedben lévőkkel. Itt ugyanazt a módszert kell alkalmazni, mint a közösségi oldalon, csak ha nincs kilátás arra, hogy többször is beszélgethess vele, akkor egy beszélgetésen belül kell elérned, hogy felkeltsd az érdeklődését.

 

A lényeg, hogy mindig el kell érned azt, hogy ő kérje az információkat és ne te akard ajánlani neki, mert ebben az esetben elzárkózik és negatívan fog hozzá állni. Kb. ilyeneket fog gondolni, hogy „mit akar ez rám sózni” vagy „ez el akar nekem adni valamit” és hasonlók. Ilyen gondolatokkal pedig, elképzelheted mennyire lehetsz eredményes ugye? Próbálj erre különböző stratégiákat kidolgozni és alkalmazni, meglátod mennyivel jobban tud működni, mintha te keresed meg direktben az illetőt!

 

Igen, jól gondolod, ez pcichológia a javából. Tulajdonképpen manipuláljuk az embereket ilyen esetben, persze pozitív értelemben és csupán addig, amíg át tudjuk adni az információt vagy ajánlatot. Ezek után már rábízzuk a döntést, hogy mit kezd az ajánlatunkkal. Semmiképpen ne legyenek rossz érzéseid emiatt, tudd, hogy a jó szándék vezet bennünket eközben és segíteni szeretnénk az embereknek, de csak úgy tudunk, ha meg is nézik az ajánlatunkat. Ezt a célt tudjuk ilyen formában elérni. Azért nem megy egyszerűen elé tálalva a lehetőséget, mert a régi rossz beidegződéseik miatt ezt negatívan értékelnék az emberek.

 

Tehát összegezve a személyes ajánlást mint módszert elmondhatjuk, hogy egy igencsak hatékony módszer az ajánlatunk terjesztéséhez, csak tudni kell jól használni azt. Ha a leírtak szerint fogod ezt végezni meglátod, egy nagyon is hatékony eszközhöz vagy módszerhez jutottál ezáltal, amiről eddig azt hitted, hogy nem működik. Alkalmazd a leírtakat és légy te is sikeres!

 

Írta: Tarr Sándor aktív hálózatépítő

 

Ezt a cikket bárki felhasználhatja a honlapján vagy a blogján – egy feltétel mellett – abban az esetben, ha szerzőként feltünteti a nevemet!

Eszközhasználat


2012
10.11

Sokszor találkozhatunk olyan véleményekkel az MLM üzletünk bemutatásánál, hogy ááá, én ezt nem tudom megcsinálni, nem értek hozzá, ez magas nekem, stb… Ugye ismerős ez a megnyilvánulás?

 

Nos ez azért van, mert az emberek ilyen esetben sok olyan új információt hallanak, amiről azt gondolják, hogy ezeket nekik mind tudni kell, el kell tudni mondani részletesen. Pedig egyáltalán nincs szükség ilyen tevékenységre.

 

Miért? Mert minden MLM cég ellátja a munkatársait megfelelő minőségű, tartalmú és mennyiségű információs anyagokkal, melyek segítségével igen egyszerűen és főleg igen hatékonyan tudja elvégezni a tájékoztatás feladatát ezekben az üzletekben.

 

Neki csupán azt kell jól megtanulnia, hogy mikor, milyen információt kell továbbítania, átadnia az érdeklődőnek ahhoz, hogy a témát illetően jól megértesse mit, miért és hogyan. Nincs szükség magyarázkodásra, tájékoztatók, előadások, bemutatók tartására, hiszen az információs anyagokban minden a rendelkezésére áll, csupán át kell adnia személyesen vagy e-mailben. Ma az internet és a videók korában ez igazán nem okozhat gondot.

Ha ezt meg tudod értetni a jelölteddel, akkor sokkal könnyebben elhiszik azt, hogy ők is képesek erre a munkára és csatlakozni fognak hozzád. Ne feledd az eszközhasználat rád is vonatkozik, tehát te is használd azokat megfelelő időben és megfelelő mértékben.

 

Arra nagyon ügyelj, hogy egyszerre soha ne adj sok információt, mert egyrészt megijednek a túl sok infótól, másrészt az érdeklődés fenntartásának a legjobb módja, ha mindig csak kevés infót adsz át és közlöd, hogy majd később adod a többi részét. Ezzel azt éred el, hogy kíváncsivá teszed, hiszen várni fogja a többi infót, hogy megértse a részleteket.

 

Az eszközhasználat másik nagyon fontos jelentősége, hogy amíg te próbálod elmondani miről is van szó, addig a te személyedhez kötik a dolgot és nem leszel hiteles (ebben legyél nyugodt így lesz!), ha pedig eszközök segítségével adod át az infót, ebben az esetben te csak egy közreműködő szerepét játszod és egy harmadik személytől (az anyagból) kapják, ami sokkal de sokkal hitelesebb lesz a számukra!

 

Tehát ha egyszerűen, hatékonyan és könnyen akarsz dolgozni, akkor használd minden esetben az eszközöket és meglátod mennyivel jobban fog menni az, ami eddig keservesen, döcögve és igencsak gyengén működött!

 

Ehhez kívánok neked nagyon sok sikert és jó munkát!

 

Írta: Tarr Sándor aktív hálózatépítő

 

Ezt a cikket bárki felhasználhatja a honlapján vagy a blogján – egy feltétel mellett – abban az esetben, ha szerzőként feltünteti a nevemet!

Lelkesedés


2012
10.03

A hálózatépítés célja, hogy minél többen csatlakozzanak hozzád egy adott üzletben. De hogyan érheted el azt, hogy sokan csatlakozzanak hozzád? Másként kérdezve mit kell tenned ahhoz, hogy sokan lépjenek be hozzád? Ennek a legfontosabb feltétele, hogy légy lelkes!

Hogyan kell lelkesnek lenni? Mit jelent az, hogy lelkes vagyok? Mit kell tennem azért, hogy lelkes legyek? Miért fontos az, hogy lelkes legyek? Ezek a kérdések bizonyára felmerültek benned az olvasottak kapcsán, ha még nem vagy profi és gyakorlott hálózatépítő. Nézzük sorban őket!

 

Hogyan kell lelkesnek lenni?

Lehetőleg úgy, hogy amikor a cégedről, a termékedről illetve az üzleti lehetőségről beszélsz, érződjön a hangodon, látszódjon az arcodon, hogy elkötelezett vagy a cégeddel, az üzleteddel és meg vagy győződve arról, hogy remek cégről, kitűnő termékről van szó, és kiváló üzleti lehetőség az, amit te ajánlasz.

 

Mit jelent az, hogy lelkes vagyok?

Csupán azt, hogy biztos vagyok az általam ajánlott dolog nagyszerűségében, hasznosságában, valódiságában, korrektségében, és ez érződik is a hangomon, a kifejezésemen, és nem utolsó sorban látszik rajtam.

 

Mit kell tennem azért, hogy lelkes legyek?

Ismeretekre kell szert tennem. Na, ez így túl egyszerű. Tehát alaposan ismernem kell a céget, a terméket és az üzleti tervet (marketinget). Ha ezek hiányoznak, nem tudok őszintén lelkesedni ezekért a felsorolt dolgokért, mert nem ismerem őket. Ennyire egyszerű lenne? Igen, ennyire egyszerű.

 

Miért fontos az, hogy lelkes legyek?

Az indok nagyon kézenfekvő. Szerinted megbíznak és csatlakoznak az emberek olyanhoz, aki nem lelkes, magabiztos és határozott? Ugye belátod, hogy nem fog senki ilyen emberhez csatlakozni?

 

A tudás tehát a kulcsa a dolognak, vagyis ha van tudás, akkor van lelkesedés, van magabiztosság és határozottság. Minden józanul gondolkodó ember az ilyen tulajdonságokkal bíró vezetőket keresi, és az ilyenekben bíznak meg. Ugye eddig nem is tűnt olyan fontosnak ez a jellemvonás? Beláthatod, hogy ez egy olyan lényeges szempontja a munkádnak, ami nélkül nem fogsz tudni kiemelkedő sikereket elérni.

 

Tehát megállapíthatjuk, hogy erre kell törekedned a tanulási folyamatodban, hogy megszerezd a megfelelő tudást és ezáltal a megfelelő lelkesedést a sikered érdekében. Ehhez kívánok neked kitartást és sok sikert!

 

Írta: Tarr Sándor aktív hálózatépítő

 

Ezt a cikket bárki felhasználhatja a honlapján vagy a blogján – egy feltétel mellett – abban az esetben, ha szerzőként feltünteti a nevemet!